Nyitva tartás: hétköznap 8-tól 18 óráig

Tény vagy vélemény?

2025.11.27

Nemrég egy Ai konferencián jártam, ami az oktatás átalakulásáról/átalakításáról szólt. 

Ismertettek egy érdekes kutatást, melyet az OECD országok körében végeztek, a 15 éves korosztály körében, tehát elég nagy mintás kutatásról van szó. 

Ebben többek között arra jutottak, hogy a fiatalok 54%-a tudja csak megkülönböztetni a tényeket a véleményektől. Persze fordítva is nézhetjük, hogy 46% felismerte, és meg tudta különböztetni a kettőt egymástól.

Nagyon sok területen van ennek jelentősége, én most a pályaválasztással és a továbbtanulással kapcsoltam össze. Nagyon sokszor hallok fiataloktól és szülőktől is olyan mondatokat, melyek mintegy "városi legendaként" terjengenek, akár egy-egy iskolában. De vannak olyan gondolatok, állítások is, melyek nem állják ki az idő próbáját, 10-15 vagy több évvel ezelőtt igazak voltak, de mára sok minden megváltozott. 

Ezért javaslom minden pályaválasztás előtt állónak, hogy törekedjen arra, hogy a megszerzett információknak próbáljon a végére járni, nézze meg, hogy hiteles forrásból (Oktatási Hivatal, szakszolgálatok, egyetemek, felvi.hu stb.) származnak-e. Illetve az ismerősöktől, barátoktól hallott véleményeket próbáljuk meg a helyükön kezelni. 

Ezért is hoztam létre a vállalkozásomat, hogy segítsek a tévhiteket eloszlatni, és hiteles információkkal tudjak szolgálni a továbbtanulás előtt állóknak. És mi garantálja mindezt? Egyrészt a sok éves pályaválasztási tanácsadói tapasztalatom, másrészt, hogy csak hiteles forrásból dolgozom, és azt mindig meg is adom. 

Ha valakit érdekel a teljes OECD kutatás, itt találja meg.

Share